Étkezés

Bölcsődei étkeztetés

  

Az étlapok az "Aktualitások" menüponton belül elérhetőek el.

 

Az Újbudai Bölcsődei Intézmények 9 tagintézményében a gyermekek részére a napi négyszeri étkezést a a Pannon Menza Kft. biztosítja.

     

A kisgyermekek étrendjének összeállításánál arra kell törekedni, hogy változatos legyen, az egészséges táplálkozási irányelvek érvényesüljenek az étkezésben. Bölcsődéinkben 2 főétkezést (reggeli, ebéd) és 2 kisétkezést (tízórai, uzsonna) biztosítunk a gyermekek számára, mely a korosztálynak megfelelő napi energiaszükséglet 75%-át fedezi. A 37/2014. (IV. 30.) közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló EMMI rendelet értelmében ez 800-950 Kcal-t jelent.

  

A közétkeztető cég minden általa biztosított étkezéshez étlapot készít, és azt az intézmény a bölcsődékben a szülők által is jól látható helyen kifüggesztve, és elektronikus formában is elérhetővé teszi.

Fontos követelmény, hogy a főétkezések, illetve egy kisétkezés komplettek legyenek, egyaránt tartalmazzanak állati és növényi eredetű fehérjét is.

   

Az ételek csak kis mértékben tartalmaznak sót, a napi sómennyiség nem haladhatja meg a bölcsődés gyermekeknél a 1,5 g-ot. Ételkészítéshez az MSZ-01-10007 számú szabvány szerinti, kizárólag jódozott konyhasó használható.

  

Felhasználási előírások, korlátozások és tilalmak egyes élelmiszerek és ételek vonatkozásában:

   

  1. Az 1-3 éves korcsoport részére 2,8% vagy 3,6% zsírtartalmú tej, a 3 év feletti korcsoport részére 2,8% vagy ez alatti zsírtartalmú tej biztosítandó.
  2. Az italként kínált tej hozzáadott cukrot nem tartalmazhat.
  3. Bölcsődei étkeztetés esetén bő zsiradékban sült étel nem adható.
  4. Bölcsődei étkeztetés esetén egy főre 4 liter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék biztosítandó.
  5. Édesség önállóan ebédként nem adható. Egyéb étkezésként kizárólag a legalább 1/3 rész gyümölcsöt vagy 1/3 rész tejet vagy tejterméket tartalmazó édesség adható.
  6. Édesítőszer ételkészítéshez - a diétás étkezést igénylő szénhidrátanyagcsere-zavarban szenvedők kivételével - nem használható.

   

Diétás étkeztetés:

  

Napjainkban sajnos egyre több gyermek szenved ételallergiában. Diétás étkeztetést csakis szakorvosi igazolással tudunk vállalni, a 37/2014 (IV/30.) EMMI rendelet 15§ alapján:

  

  • endokrinológia és anyagcsere betegségek ráépített szakképesítéssel rendelkező szakorvos
  • gastroenterológia alap szakképesítéssel rendelkező szakorvos
  • diabetológiai szakorvosi licenccel rendelkező szakorvos
  • allergológia és klinikai immunológia ráépített szakképesítéssel rendelkező szakorvos igazolásával.

   

Ingyenes intézményi gyermekétkeztetésre is van lehetőség, mely mindenkor igazodik az aktuális törvényekhez, rendeletekhez. A térítésmentes étkezést nyilatkozattétellel kell igényelni (Nyilatkozat ingyenes étkezéshez).

  

Az 1997. XXXI. törvény (Gyvt.) rendelkezései értelmében 2015. szeptember 1-től az intézményi gyermekétkeztetést ingyenesen kell biztosítani a következő esetekben:

  

A bölcsődei ellátásban vagy óvodai nevelésben részesülő gyermek után, ha:

   

  1. rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,
  2. tartósan beteg vagy fogyatékos, vagy olyan családban él, amelyben tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelnek,
  3. olyan családban él, amelyben három vagy több gyermeket nevelnek,
  4. olyan családban él, amelyben a szülő nyilatkozata alapján az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér személyi jövedelemadóval, munkavállalói, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal csökkentett összegének 130%-át (2023-ban: 200.564 Ft-ot), vagy
  5. nevelésbe vették.

    

KEDVEZMÉNYEK IGÉNYBEVÉTELE:

    

1. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény (100%-os támogatás) 

Kérjük az érvényes határozatot csatolni, ennek hiányában a kedvezményt nem tudjuk érvényesíteni!  Érvényessége a határozaton lévő dátum szerint kerül rögzítésre.
   

2. Tartósan beteg vagy fogyatékos (100%-os támogatás)     

Kérjük az érvényes szakorvosi igazolást csatolni, ennek hiányában a kedvezményt nem tudjuk érvényesíteni! Érvényessége a bejelentést követő naptól lép érvénybe. 

   

3. Családjában tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelnek (100%-os támogatás)    

Kérjük az érvényes szakorvosi igazolást csatolni, ennek hiányában a kedvezményt nem tudjuk érvényesíteni!  Érvényessége a bejelentést követő naptól lép érvénybe.      

   
4. Családjában három vagy több gyermeket nevelnek (100%-os támogatás) 

A gyermekek számának meghatározásánál figyelembe veendő gyermekek köre: az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező 18 éven aluli gyermek; a 25 évesnél fiatalabb, köznevelési intézményben nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő, a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban részt vevő vagy felsőoktatási intézményben nappali képzésben tanuló gyermek és életkortól függetlenül a tartósan beteg vagy súlyos fogyatékos gyermek, kivéve a nevelőszülőnél ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermek, valamint a nevelőszülőnél elhelyezett nevelésbe vett gyermek és utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtt. Érvényessége a bejelentést követő naptól lép érvénybe.       

                                                                                               

5. Nevelésbe vételét rendelte el a gyámhatóság (100%-os támogatás) 

Kérjük az érvényes igazolást csatolni, ennek hiányában a kedvezményt nem tudjuk érvényesíteni Érvényessége a bejelentést követő naptól lép érvénybe.             

   

6. Jövedelem

Családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér személyi jövedelemadóval, munkavállalói, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal csökkentett, azaz nettó összegének 130%-át, 2024-ben 230.649. Ft-ot. (100%-os támogatás)

Érvényessége a bejelentést követő naptól lép érvénybe.

 

    

Amennyiben kitöltött adataiban bármilyen változás történik, kérjük, hogy 8 napon belül új nyilatkozat kitöltésével jelezni szíveskedjen!

     
ÉTKEZÉS LEMONDÁSA:

  

  1. Az étkezés lemondása kizárólag a nevelési intézményben (bölcsődében) történik. Az étkezés lemondása a gyermek hiányzását megelőző nap 8:30 óráig  e-mailben történhet.
  2. Két napon túli hiányzás esetén a bölcsőde automatikusan lemondja a gyermek étkezését, amit a szülőnek/törvényes képviselőnek a gyermek bölcsődébe érkezése előtt egy nappal újra kell rendelni.
  3. A le nem mondott, megrendelt ételt a szülőnek/törvényes képviselőnek meg kell fizetni, jóváírásra már nincs lehetőség.
  4. Fontos számunkra, hogy az ingyenes étkezésben részesülő gyermekek szülei is lemondják gyermekük étkezését.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA